Ivánnal, a budapesti Ébredések Alapítvány Hanghalló Önsegítő Csoportjának tapasztalati szakértőjével Csontos Erika beszélget

A kutatások szerint az ókori görögök hanghallásokként éltek még saját gondolataikat, és ezt isteneknek, elhalt rokonoknak tulajdonították. Sok évvel ezelőtt egy szkizofrén beteg olvasva erről, rájött, hogy az ő baja az, hogy ‘ókori agya’ van. Innen indult a Hanghalló csoportok mozgalma, amely merőben új megvilágításba helyezte a szkizofréniát.

»Deegan kisasszony, a maga betegsége szkizofrénia. A szkizofrénia ugyanolyan betegség, mint a cukorbaj. Ahogy a cukorbajosoknak életük végéig gyógyszert kell szedniük, ugyanúgy magának is élete végéig gyógyszereket kell szednie. Ha befekszik hozzánk, a kórházba, akkor azt hiszem, valahogy kilábolhat belőle.« Jól emlékszem rá, hogy az orvos szavai úgy hatottak rám, mintha elütött volna egy kamion.” – olvasható Patricia E.Degaan híressé vált, az úgynevezett felépülés-elvet megfogalmazó írásában. Patricia elhatározta, hogy nem veszi figyelembe a diagnózisát, sőt, csak azért is pszichológus lesz, és meg fogja változtatni a hagyományos pszichiátria kezelési módszereit.

A pszichiátriai diagnózisok, az úgynevezett „mentális zavarok” határozottan nem olyanok, mint az igazi testi betegségek, ezért is hívják őket zavarnak (angolul disorder). A pszichiátriában valójában tünetegyütteseket írnak le, amelyek nem különíthetőek el élesen a „normálistól”. A „pszichózis” hasonlóképpen „skála típusú” élmény, mint a „depresszió”, vagy a „szorongás”. Az egyes mentális zavarok tünetegyüttesei nem különíthetőek el élesen más mentális zavaroktól sem, nincs meg a „kórokozójuk” és nincs tipikus lefolyásuk, mint a testi betegségeknek.

A mentális zavarok biológiai eredetének feltételezése a 19. században kezdődött, majd az eugenika és a náci fajelmélet is hirdette ezt. Nem lehet elégszer leírni: bár egyetlen „mentális zavarnál” sincsen szó genetikai meghatározottságról, sokkal inkább gén-környezet kölcsönhatásokról, az örökléselvűségben való hitnek rettenetes következményei lettek a náci Németországban. Pszichiáterek aktív közreműködésével már 1940-41-ben hetvenezer ápoltat öltek meg, elmegyógyintézetekben „tesztelve” az elgázosítás technikáját.

A pszichiátriai diagnózis, az ebből adódó stigma és-önstigma és maga a hagyományos pszichiátriai kezelés „békeidőkben” is igen gyakran ront az érintett szenvedő személy helyzetén. Az önsegítő közösség figyelme, az elfogadás, a nem paternalista viszony viszont gyógyító erővel bírhat. A reményadás, a segítő személyek illúziók nélküli hite a felépülés lehetőségében, és a pozitív kommunikáció: kulcskérdés.

Az, hogy milyen tapasztalat tekinthető normálisnak, persze koronként és kultúránként változó. Sokszor nehéz eldönteni, hogy valami spirituális élmény vagy pedig „pszichózis”.

A pszichotikus állapot különös „valóságához” a mi kultúránk eleve negatívan viszonyul, tünetekről, „hallucinációkról”, „téveseszmékről” beszél. Pedig csak akkor van baj, ha valaki szenvedésként éli meg ezeket az élményeket, ha nem tudja a mindennapi feladatait ellátni miattuk.

A felépülést a hagyományos pszichiátria általában a „tünetek” eltűnésével definiálja. Ezzel szemben a „tüneteket” lehet sajátos tapasztalatoknak is felfogni, amelyek közölni akarnak valamit az elszenvedővel. A felépülés egyedi sajátosságokkal bíró folyamat, és kell hozzá az érintett erőfeszítése. A felépülés alapú szemléletben a hierarchikus, paternalista orvos-beteg viszony helyett partneri viszony van az érintett személy és segítői között. Az érintetteket sokszor felhasználóként emlegetik. A sorstársak, akik segítenek a többieknek, ebben a felfogásban tapasztalati szakértők, a támaszt nyújtó barátokat, rokonokat, kísérő szakértőknek hívják.

Marius Romme pszichiáter és munkatársa, később felesége, Sandra Escher nevéhez fűződik az úgynevezett hanghalló módszer. A kutatások kb. 70 százalékban találtak a későbbiekben „skizofréniával”, „mániás depresszióval” diagnosztizált emberek életében tartós, kegyetlen iskolai zaklatást, éveken át (!) tartó szexuális abúzust. Előfordul, hogy az érintettek által hallott hang az erőszaktevő hangja, de sokszor inkább metaforikus a kapcsolat. Az abúzust sokszor olyan ember követi el, aki közeli családtag, esetleg pap, tanár, orvos, köztiszteletben álló személy, így gyakran nem hisznek az áldozatnak. A hangok, látomások utalhatnak a nemi identitással kapcsolatos belső konfliktusokra, és akár a holokauszt-traumára is.

„…a „skizofrénia” diagnózist tudományos körökben egyre inkább kritizálják, amellett érvelve, hogy az eddig skizofrénia néven illetett betegség valójában nem létezik; ez inkább egy nagyon különböző tüneteket mutató személyek heterogén csoportjára akasztott közös címke ” – állapítja meg Marius Romme Élet a hangokkal – 50 felépüléstörténet című strukturált interjú-gyűjteményében.

2016-ban egy világhírű kutató, a holland Jim van Os kiáltványban hívta fel a figyelmet: „a skizofrénia diagnózis olyan kritériumokat jelent, amelyeket bizottságok állapítanak meg. ( Az amerikai diagnosztikus kézikönyvről, a DSM-ről van szó. CSE) Ezek a kritériumok állandóan változnak és különböznek is a világon használt más diagnosztikus rendszerekben használtaktól.” Jim van Os nemzetközi aláírásgyűjtő mozgalmat indított NEM LÉTEZIK SZKIZOFRÉNIA ! címmel, kiáltványa Dr. Harangozó Judit előszavával most már magyarul is olvasható és alá is írható: https://www.peticiok.com/jim_van_os_nem_letezik_szkizofrenia

A hanghalló módszer tehát a „pszichózis” másfajta szemlélete: a mások által nem érzékelt hangokat, látomásokat, „jelek”-et észlelő emberek furcsa élményei általában kapcsolatban állnak fel nem ismert traumáikkal és konfliktusaikkal. A hangok szimbolikus üzeneteinek megértése felépült sorstársak, vagyis tapasztalati szakértők segítségével történik. Az elmúlt 30 év alatt a hollandiai kezdeményezés nemzetközi mozgalommá terebélyesedett. Jelenleg 35 országban vannak csoportok, Magyarországon 2012 óta 7 hanghalló csoport működik. „Iván” a hanghalló csoport egyik vezetője, és tapasztalati szakértőként segít másoknak a felépülésben az Ébredések Alapítványnál, ahol elsőként alkalmazták ezt az új módszert és szemléletet.( A másik vezetővel, Bélával készült beszélgetés itt olvasható.) Az alapítvány szervezésében magam is részt vehettem megfigyelőként az egykor „paranoid skizofréniával” diagnosztizált Ron Coleman brit tapasztalati szakértő hanghalló módszeren alapuló tréningjén, amely Ivánnal is szóba kerül. Ron megrázó és egyben felemelő története itt olvasható.

 

 

Hivatkozás:

Deegan, P.: A felépülés, mint a felépülő személy által önállóan szervezett gyógyulási és átalakulási folyamat.

A fordítás a Le Pavois Központ /Québec, Kanada/ kiadvány alapján és engedélyével készült.

Fordította: Mérey Zsolt (A Hanghalló Önsegítő Csoport anyagai II füzet. Ébredések Alapítvány, 2013.)

Romme M, Esher S, Dillon J, Corstens D, Morris M (editors): Living with Voices – 50 Stroies wiht Recovery UK: PCC 2009.

 

– Mit tartanál fontosnak elmondani az életedről?

– Gyerekkoromban francia tagozatra jártam. Nyelvekből nagyon jó voltam mindig. 14 évesen Moszkvában egy nemzetközi diákolimpián ezüstérmet nyertem, úgyhogy ott voltam a legjobb 15 oroszos között. A 15 legjobb azt jelenti, hogy voltak köztünk egyetemisták is. A gimnáziumba egyből föl is vettek az orosz verseny miatt, és végül kijutottam Moszkvába. Úgyhogy ez nekem nagy lökés volt. A lányokkal is ott kezdtem ismerkedni. Ott kint volt egy görög barátnőm, ez volt az első nagy szerelem, ma inkább diákszerelemnek mondanám. Fontos még, hogy három évig furulyáztam, majd 6 évig fuvoláztam. Elkezdtem készülni egy komoly fuvolaversenyre, de tüdőgyulladást kaptam, és attól kezdve már kevesebbet gyakoroltam.

 – Azt olvastam rólad a csoporttalálkozókról írt emlékeztetőkben, hogy madarászol, és kirándulásokat szervezel a csoportnak.

– Biológiából mindig nagyon jó voltam. Elvégeztem egy hároméves madarász sulit, még gimnázium alatt, madarászok hobbiszerűen most is. Az Országos Középiskolai Tanulmányi versenyen harmadikos koromban 19. helyezett lettem biológiából. Később megtetszett a bölcsészettudomány. Nagyon szeretek filmeket nézni, elemezni, szépirodalmat olvasni, írni is novellákat, így végül nem a biológia mellett döntöttem, hanem a bölcsészkart választottam. Magyar-francia szakra felvételiztem

– Van olyan irodalmi mű, amelyik különösen fontos számodra?

– Különösen szeretem Stendhal Vörös és fekete címu regényét. Elég gyakran előfordul, hogy összehasonlítok különböző regényeket, összehasonlítom bizonyos szereplők jellemét. Néha egész érdekes párhuzamokat lehet találni. Nagyon szeretem Csehov novelláit. Egyik novellája fohosének a Vörös és fekete főhősével, Julien Sorellel találtam közös vonásait. Vajon mit tud tenni egy ilyen karakterű ember, hogyan tud továbblépni, és mi az, amit én továbbgondolok az ő jelleme szempontjából, még ha nem is akarom őt rögtön, mit tudom én, milyen magasságokba röpíteni. Minden jellemnek megvannak a saját igazságai. Azután nagy hatással volt rám Dosztojevszkij filozófiája. A Karamazov testvérekbol írtam egyszer egy nagyon jó dolgozatot, Ivan Karamazov jellemérol. A nagy regényírók Stendhal, Dosztojevszkij, Victor Hugo – alakjai között mindig találunk olyan számunkra maradandó, mély emberi gondolatokat tartalmazó lélekábrázolást, amely továbbgondolható, új utakra ösztökél minket, példát, tanulságot, emberi többletet ad. Magyar irodalomból kiemelték az érettségi dolgozatomat: Kosztolányi Dezso Hajnali részegség című versét elemeztem. Aztán egy évet kihagytam a gimnázium után, hogy föl tudjak készülni az egyetemre. Kint voltam Franciaországban egy hónapig nyelvet tanulni, és utána föl is vettek elsőre a bölcsészkarra. Majdnem maximális pontszámot kaptam. Az egyetem jól ment egyébként, de aztán lettek problémák, és halasztottam. Lehet, hogy túl sok volt a stressz. Erős fejszorításom volt. Én nem akartam a fejszorítással foglalkozni, meg nem is akartunk orvoshoz menni, de aztán nagyon makacs volt, úgyhogy később foglalkozni kellett a stresszel. Gyógyszereket szedtem, és ezek teljesen félrevitték a dolgot. Végül is az egyik egyetemi vizsgámat nem tudtam rendesen megcsinálni, megbuktam. Ott elég hamar buktatnak egyébként.

 

– Nem tudtál eléggé koncentrálni?

– Nem voltam eléggé fölkészülve, mert eléggé lazán vettem a tanulást, és olyan tételt húztam, amelyre nem tanultam. Megcsinálhattam volna, mondta a tanár, hogy visszajöhetek, nem lett volna gond, de már gyógyszereket szedtem, amelyek tompítottak. Különböző orvosokkal konzultáltunk, egyikük azt tanácsolta, hogy lazítsak. Meg hogy ússzak. Ezután kaptam egy injekció-kúrát, amelynek rettentő erős mellékhatásai voltak, görcsöket okoztak a nyakamban.

– Mihez kezdtél az egyetemi tanulmányaid megszakítása után?

 – Többféle munkát kipróbáltam, hajléktalanoknak segítettem önkéntes szociális munkásként, aztán meg könyvtárban dolgoztam. 2012 óta tapasztalati szakértőként dolgozom az Ébredések Alapítványnál.

– Mit tartasz fontosnak elmondani az úgynevezett hanghalló módszerről?

 – Ez széles körben használható módszer, úgy szoktam mondani, hogy szélesvásznú módszer. Sok eszköze és sok olvasata létezik. Segítség a szakmában, az életmű létrehozásában, a párkapcsolatban. Konkrét eszközt ad arra, hogyha valaki fél is a személyiségváltozástól és a révbe éréstől, hogy így mondjam, fél megoldani a problémáit, előbb-utóbb megjön a bátorsága ahhoz, hogy ezzel a módszerrel már jó eredményeket tudjon elérni. Ez egy személyiségfejlesztő módszer. A moszkvai tartózkodásom, a nyelvi verseny kismiska ahhoz képest, amit itt eredményben tudok elérni a módszerrel az életben és a továbblépésben. A magánéletem jó része rendeződött. Ez egy pozitív módszer, és ezzel eredményt is lehet elérni: ötven sikeres felépüléstörténet bizonyítja.

– Marius Romme pszichiáter és felesége, Sandra Esher volt e módszer kifejlesztője. Az általa összegyűjtött 50 lelkesítő felépüléstörténet egy része az alapítvány honlapján is olvasható.

– Ezek alapján dolgoztunk mi a felépülésen. A módszer alaptézise, hogy az ember harmóniába kerül a világgal és önmagával. Megtalálja a helyét a világban, és ki tudja teljesíteni magát. Tudjuk, hogy egy sikeres, eredményes személyiség, az olyan, aki már boldogul a világban, megkapaszkodott, és utána csinálja a mindennapi életét. Ki ne szeretne sikeres lenni! A csoportban is van több olyan fiatal, akik egyetemre járnak, vagy jártak, és sikeresek voltak korábban. Például a másik tapasztalati szakértőnek, Bélának kitűnő képzettsége van, számítógépes ismeretekben is nagyon jó, meg nyelvekben, csak elakadt. Egy kis elakadás azonban sokaknak már gondot okoz.

 –Neked mi okozott elakadást?

 – Például a szexuális félénkségem, a barátnő megtalálásának nehézsége okozott gondot, és rájöttem, hogy nem teszek érte eleget. Aztán úgy általában a halogatás, a Pató Pálság egyéb területeken is. Kevésbé tudtam rendet tartani az életemben. A biológiáról lemondtam a humán területek javára, de a specializálódás még mindig csak lassanként körvonalazódik. Aztán a felnőtté válással, az önállósággal, saját lábra állással kapcsolatos hiányosságokra figyelmeztettek a hangok.

 Magam is részt vehettem megfigyelőként a valamikor „paranoid skizofréniával” diagnosztizált Ron Coleman brit tapasztalati szakértő hanghalló módszeren alapuló tréningjén, amelyet az Ébredések Alapítványnál tartott.Óriási, felemelő élmény volt.

-Nekem is!

 Ron Coleman a tréningen az általa hallott hangokat táblázatba foglalta, amelyből az derült ki, hogy van olyan, amelyik támogató, és van, amelyik destruktív. Nála ezek konkrét személyek hangjai voltak. Ha valaki azzal fordul hozzád, hogy egyszerre több hang beszél hozzá, abban is tudsz tanácsot adni, hogy a különböző hangokat hogyan kezelje?

 – Vannak kulcshelyzetek és kulcsszemélyek.Ezek a hangok mindig kulcsszemélyekre vonatkoznak, de ez nem azt jelenti, hogy az a személy van a fejedben, illetve, hogy ez az ő gondolatait tükrözné, korántsem. Nálam például végső soron egyetlen Hang maradt, de eleinte volt több is. Nálam a felépüléskor összekavarodott, nem lehet pontosan tudni, melyik melyik, és hogy mire, milyen életeseményre, életproblémára vonatkozik. Nekem is különböző problémáim voltak, nemcsak barátnőkkel, több olyan életterület volt, ahol változtatnom kellett, és követelően kezdtek jelentkezni a hangok, úgyhogy láttam, nincs más hátra, mint hogy ezeket összeírjam. És amikor megtettem azt a lépést, hogy változtatok, már eredményeim voltak. Vannak kulcshelyzetek, mindig ugyanazok a dolgok kerülnek elő.

– A Hang ugyanazt ismétli?

– Igen. A Hang az tükör. Az a te hangod valahonnan belülről. Mondjuk összeismerkedsz egy üdülőben, elkezdesz beszélgetni valakivel… A Hang az olyan barát, akivel szintén úgy beszélgetsz, mint egy emberrel. Nem ember, de identitás, és ő mond neked dolgokat. Egyébként nem is kell állandóan hallgatni, mert lefekhetsz aludni, vagy beszedhetsz gyógyszert is. Lehet, hogy a Hangot még nem ismered, de hogyha jól összebarátkozol vele, azt mondod neki, hogy „érdekel, amit mondasz”… Márpedig érdekelnie kell téged, mert ez a Hang támogat. Soha nem akar megbántani. Akkor sem, ha erőset mond. Ha nem tudsz megküzdeni a problémáddal, azt jelzi, hogy valamit rosszul csinálsz. A Hang egyfajta identitás, hogyha elfogadod, hogy a barátod, akinek meg lehet fogadni a tanácsát és végigcsinálod vele. Összebékülsz vele egy idő után, és meg tudod csinálni a fölépülésedet. Nem mindenkinek jó a módszer, nem biztosra megy a dolog. Azért azt tegyük hozzá, már sokaknak sikerült.

– A saját döntése azért kell hozzá.

 – Ha valakiben megvan az elhatározás, és a Hanggal pozitív a viszonya, mi már tudunk segíteni Bélával. „Ahogy összebékültem a hanggal és ahogy egyre pozitívabban kezdtem hozzáállni a hanghoz” – ezt a mondatot mindig szoktuk idézni Bélával az egyik felépüléstörténetből – „és egyre nyugodtabban beszéltem a hanghoz, úgy lett a hang is egyre engedékenyebb és pozitívabb.” Barátságot kell kötni a Hanggal. Már ha ez a barátság nekünk megéri. A dolgok nem sorsszerűek, hanem a mi kezünkben vannak. És nem meghajolni, ahogy Domokos nagyon jól mondja, hogy ő nem hajol meg a Gonosz előtt. Nem is szabad a nehézségek előtt meghajolni.

– Domokos egy csoporttárs?

 – Nem mindig szokott járni, de újabban aktív. Én vele külön foglalkozom, ott lakik nem messze tőlünk.

– Mert ő a Sátán hangját hallotta?

 – Igen. Fogadkozott, hogy szembeszáll a Gonosszal, mondta, „én nem hajolok meg előtte”, és nem is kell meghajolni, mert ez a hang nem is egy Sátán… Hanem valahogy „meg kell találni a hangot” a belső hangunkkal.

– Az Ötven felépüléstörténetben gyakran előfordul, hogy a Hang olykor támogat, gyakrabban kritizál, sőt, destruktív dolgokat parancsol.

– Szimbolikusan kell értelmezni mindig. Például az “öld meg magad!” azt jelenti, hogy kezdjél egy új lapot az életedben. A Hang mindig támogat, még ha bizarr formában is. Ez az alaptétel. Mondok két technikai dolgot. Ha a Hang esetleg zavaró dolgokat mond, és nem tudjuk értelmezni, vagy: hiába teszünk fel neki kérdést, kitérően válaszol. Ilyenkor a hanggal nem tudsz – mint az üdülőben a baráttal – szót érteni. És ha még egyszer fölteszed a kérdést egy kicsit máshogy, talán jobban meg tudja válaszolni, és azt mondja, “igen”. Mert elég gyakran mond “nemet”, de még gyakrabban “igen”-t. Kezdetben még nem tudjuk irányítani, elsősorban a lelki bajok miatt uralhatnak minket a hangok. Amikor még nem tárgyalunk kifejezetten a Hanggal, hanem csak a módszert kezdjük használni, van, amikor negatív a Hang, azt lehet neki mondani, hogy “este”, vagy “később” jöjjön. Ezzel lehet valamennyi időt nyerni… A hangokkal való tárgyalás kontrollérzést ad, és szabadabb mozgást egész nap.

– A hangokkal való konkrét tárgyalás hogyan zajlik?

– Van, hogy a segítő kérdez a Hangtól. Az én esetemben az édesapám volt az, aki moderál. Eldöntendő kérdéseket teszünk fel, például egy adott kérdéssel kapcsolatban “ezt így gondolod, vagy úgy”?

– Mármint a Hangnak?

– Persze. Hogy igennel vagy nemmel válaszoljon egy adott, konkrét témában felmerülő kérdésre. És ha a Hang azt mondja, hogy “igen”, az azt jelenti, hogy azt el kell fogadni. A Hang mindig támogat.

– Tegyük föl, megjegyzi: “Milyen ronda vagy!”.

– Pont ilyesmi előkerült a csoportban egy hölgynél. Nem csúnya lány egyébként. Amikor tükörbe nézett, a Hang valamilyen csúnyaságra célzó megjegyzést tett. Ilyenkor nem mindig a külsőre kell gondolni, hanem arra, hogy az életében van egy probléma, amit feketehumor-szerűen jelez a Hang. A hangok sokszor gúnyolódnak! A hangok állításait több szempontból kell megvizsgálni. Olyanok, mint a gordiuszi csomók. Át kell gondolni az életünket, az élet buktatóit. A lány egyébként történetesen szép. Mások szerint sem volt baj a fiatal hölgy külsejével, hanem a Hang szimbolikusan ki akarta fejezni, hogy “az életedben vannak problémák, változtass!”. Ez a módszer pozitív életfelfogást sugall. Ez fontos, mert az emberek nagyon különbözőek, és nem mindenki hiszi el rögtön elsőre, hogy neki állandóan pozitívan kell fölfognia a dolgokat. Mindennek a kulcsa a személyiségben van, a személyiségben meglévő tehetségekben, melyek kiteljesedhetnek a szuprarétegekben, azaz a magasabb emberi törekvésekben, valamint a minirétegekben. Ez a mindennapok apró részleteinek megoldását jelenti a módszer segítségével.

– Mondanál az utóbbira egy példát?

– A reggeli felkelés nehéz, ezért fontos a fölkelés problémátlanná tétele. A másnapi programot jó, ha már előző este pontokba szedve összeállítjuk. Én például meghatározom, hány órakor kelek fel. Előretekintek a jó dolgok felé. Erősnek kell lennem, hogy le tudjam győzni a rossz közérzetemet. Meg kell, hogy legyen a kőkemény elhatározás, a jó dolgok melletti elkötelezettség. Nem szabad elrévedezni, a saját gondolatainkat a napi tervre kell irányítani. A napi elindulást segítő, automatikus reggeli cselekvések, az ablak kinyitása és az ágynemű szellőztetése, a függöny elhúzása: valójában mindkettő a külvilágra nyitást szolgálja. Én például reggel tíz tornagyakorlatot végzek, majd húsz hasi légzést, és aztán az ablaknál csinálok még légzőgyakorlatokat, utána zuhanyozás, öltözködés, tisztálkodás, reggeli. Ekkor már beindul a nap. Múlt nyáron voltam jógatáborban, ott sokat tanultam, azóta pozitív mantrákat is használok. A Hanggal való tárgyalást már kora reggel célszerű kezdeményezni, konkrétan meg kell beszélni, mi a következő pont az aznapi programban, hogy a Hang azt támogassa. Csak akkor kell tárgyalni vele, ha akadályoz. Amikor még pionír voltam, nem hittem el, hogy a Hang mindig támogat. Ezt az ember nem látja be mindig, pláne, hogyha negatív a Hangja, és ha nincsenek előtte példák. Viszont egy idő után rájöttem, hogy ez a szabályszerűség létezik ebben a módszerben. Aki már használja a módszert, annak ezt el kell sajátítania, el kell hinnie. A másik tényező az a belső elhatározás, hogy valamin változtatni akarok. Ha nincs elhatározás, nem tudok változtatni. Van olyan a csoportban, aki a Hanggal nehezen tud tárgyalni. Van, akinél egész fenyegetőek a Hangok. Nálam is voltak bizonyos Hangok, amelyek negatívak voltak, de azokkal leszámoltam.

– Visszaszorultak?

– Igen, és ahogy az ember megoldja a problémáit, úgy szorulnak vissza a negatív Hangok, és úgy nyugszanak meg.

– Mi osztható meg arról, hogy te magad milyen jelenségeket tapasztaltál meg? Mire jöttél rá, hogy milyen életesemények álltak ezek hátterében?

– Csak dióhéjban: 1988-ban Ausztriában, nyáron egy kávézóban egy – a Bács Ferencre, a magyar színészre hasonlító – idős úr nézett nagyon engem – magamban idősebb melegnek tartottam. Később ő jelenségként, mintegy látomásként megjelent előttem, ekkor nagyon erős félelmet éreztem, és belső hangokat tapasztaltam. Valamilyen próbának, heccnek tekintettem. Két nap múlva eltűnt. Aztán ugyanabban az évben Párizsban összebarátkoztam egy fiatalemberrel, akiről kávézás közben kiderült, hogy meleg. Megkérdezte tőlem, hogy meg tudom-e magyarázni, miért nem szeretem a fiúkat. Azt válaszoltam, hogy nem tudom. Aznap hazafelé a párizsi metrón intenzív félelemérzés fogott el, úgy éreztem, utánam jött a srác. Elmeséltem a dolgot idősebb jó barátomnak, akinél laktam. Megkérdeztem tőle, szerinte kell-e félnem. Azt válaszolta, hogy nem. A dolog ezzel véget ért. Visszatekintve azzal magyarázom ezeket a félelmeket, hogy abban az időben a homoszexuális emberekkel kapcsolatban eléggé előítéletes, illetve túl negatív volt a megítélésem.

– És a lányok?

– Az első nagy szerelmem 1989-ben volt. Egy másik fiú el akarta hódítani a lányt, amikor már együtt voltunk. Nem volt túl fair a srác, aki addig jó barátom volt, tudta, hogy együtt vagyunk. Levélben a lány címét kérte tőlem, persze nem adtam meg neki. Árulásnak éreztem, bár később kiderült, hogy inkább tévedés volt. Megszakadt vele a baráti kapcsolatom, és ez jelentős belső feszültséget okozott számomra. Később azután, amikor egy este a barátnőmmel sétáltam, váratlanul megszólalt mellettem a fiú hangja. Barátnőmmel közösen abban állapodunk meg, hogy a különös jelenség ártalmatlan, és egy-két percen belül el is tűnt. Aztán szakítás lett a vége ennek a szerelmi kapcsolatnak. Nem volt még elég tapasztalatom abban, hogyan rendezzem a kapcsolatot egy vetélytárs jelentkezésekor.

– Te személy szerint hogyan dolgoztál a módszerrel?

– Három hónapot fordítottam arra, hogy ezzel a módszerrel nap mint nap kőkeményen, jellemalakítóan foglalkozzam. Napi négy “projekttel” kezdtem, aztán egy idő után már hat projekttel folytattam.

– Mit nevezel projektnek?

– A munka az egyik projekt: például házimunkák. A szakma gyakorlása a másik projekt: fordítások, elemzések. Aztán a Hanggal való beszélgetés, a problémák földolgozása.

– Írtál naplót is?

– Igen, feljegyeztem a gondolataimat.

– A hanghalló módszerrel kapcsolatban?

– Így van. Meg a saját szakmámmal kapcsolatban, konkrét könyveket vettem elő, egyetemi tananyagokkal foglalkoztam, és francia fordításokat írtam bele. Fordítottam hanghallós anyagokat. Amikor jöttek a quebeciek vendégségbe az alapítványhoz, velük franciául beszéltem. Voltak rendezvények, konferenciák, ott is részt vettünk Bélával. A Hang, ha szimbolikus, ha negatív is, általában arra figyelmeztet, hogy nem dolgozunk a módszeren és nincs továbblépés. Akkor ideges a Hang, amikor lazítunk. Négy tulajdonságra van szükség: kőkemény akaratra, elszántságra, bátorságra, félelemnélküliségre. Fontos, hogy lehetőleg ne ijedjünk meg a Hangtól és az elénk tornyosuló nehézségektől. A hibákat kijavítani nem szégyen, hanem erény.

– Te kinek vagy minek tulajdonítottad a hangokat?

– Volt idő, amikor én is úgy éreztem, valaki más szól hozzám. Most már tudom, hogy ezek az én gondolataim voltak.

– Nemrég lett egy tündéri barátnőd is.

– Egy barátnő megszerzése felér egy egyetemi fölvételivel. Nekem is volt, amit nem jól csináltam, hiába “csajoztam” már 14 éves koromban. Az ember más 14 évesen, és más 30 éves korában. Voltak nehézségek, amelyeket le kellett küzdenem pontosan a hölgykeresésben, például, hogy miként közelítsem meg őket.

– Ron Coleman szerint a felépülés belső döntés, választás kérdése is.

– Fontos az áldozatszerep elhagyása. Győztessé kell válni, ez az alapvető választás. Választani kell az önsajnálat vagy az élet megélése, kiteljesítése között. Mindig az életvitelhez, a működőképességhez szükséges változtatásokra utal a Hang. Nem lehetetlenségeket kíván, mindennapi dolgokról van szó. Ron nem véletlenül alapszemélyiség, mert ő a jellemfejlesztés részét nagyon fontosnak tartja. Ron felépüléstörténete alapján több embernek javasoltam, hogy a saját felépülési tervébe az ő elveit beépítse. A székesfehérvári hanghalló önsegítő csoportban pár csoporttagnak nemrég én készítettem felépülési tervet.

– Ez mit jelent?

– Valakinek megismerem az egyéniségét, mondjuk Székesfehérváron például az Imi nevezetű srácnak és Jónásnak… Aztán készítettem nekik felépülési tervet. Teljesen mást mind a kettőnek. Imi valamivel fiatalabb srác nálam. Jónás meg egy világlátott világfi, aki a Bakonyban nőtt fel, és nagyon érdekes egyéniség. És neki külön, a személyiségéhez mérten, mivel ő nagymértékben akar megváltozni, annak megfelelő tervet készítettem. Munkatalálás, társadalmi hálózat építése, és minden más. Ismerem az élettörténetét, és ahhoz írtam különböző továbbfejlesztési módozatokat, és technikát.

– Hogy mit, hogyan kérdezzen a hangoktól?

– Például az is.

– Mit kell tenni, ha valaki visszaesik?

– Előfordul, hogy megoldunk valamit a hanghalló módszerrel, előbbre lépünk, és aztán visszaesés van. Ez azt jelenti, hogy még mindig vannak problémák, amiket nem dolgoztunk fel, vagy nem elég óvatosan nyúltunk hozzá, és még pár problémát meg kell oldanunk. És amikor ezek eltűntek, megnyugszik a Hang.

– Menyit számítanak a pozitív példák a felépülésben?

– Rendkívül sokat. Érdemes elgondolkozni a hit és a bizalom kapcsolatán a hanghallás módszer összefüggésében. Először csak hiszünk a módszerben, mert a felépüléstörténetek alapján elhisszük, hogy ez hasznos lehet számunkra is. Amikor haladunk előre, például tárgyalni kezdünk a Hanggal, határt szabunk neki, és ha ez sikerül, akkor a bizalmunk is megjön, és a hitünk is erősödik a módszerben. A Hang a navigátor, mutatja a felépüléshez vezető utat. Meg kell találni a saját utadat. Meg kell találni a folyóhoz a medret. A felépülésnek több szakasza van. Az első fázis az, amikor még félünk a Hangtól, visszautasítjuk, hogy foglalkozzunk a mondanivalójával. A második fázis az, amikor a félelmet legyőzve kezdjük megfigyelni a Hangot, próbálunk odafigyelni rá. Ekkor a hanghalló kialakítja saját nézetét, pozitív látásmódját az általa tapasztalt élményekről. Ebben a szakaszban engem a felépüléstörténetek “vezettek be” a hangok kezelésének titkaiba. Ron tapasztalati szakértőként szinte már professzorává vált ennek a módszernek, mint volt felhasználó hanghalló. Láttad a tréningen, hogy mi van tetoválva a vállára?

– “Pszichotikus vagyok, de büszke!”

– Nem az számít, hogy ha valakire azt mondják, hogy “bolond”, ó nem. Az, hogy ő maga mit gondol, és arra vannak-e érvei… Az ördögi körök megtörése saját képességeink fejlesztését, a munkával elért sikert jelenti. A harmadik fázisban tárgyalunk a Hanggal és megpróbáljuk megérteni az üzenetét, amelyet szimbolikus formában közöl. Így eljuthatunk oda, hogy össze tudjuk vetni az üzenetét az élettörténetünkkel.

– Melyek szerinted a felépülésedet segítő legfőbb tényezők?

– A család, a szüleim. Egy-egy családtagot ugye nem csak akkor szeretünk, amikor fölköszöntjük a szülinapján, hanem amikor együtt elérünk valamit a hétköznapokban. Amikor a mamám fölkel hajlani négykor, hogy megcsináljon egy szendvicset nekem a madarásztúrára, és én visszaköszönök az ajtóból, hogy “köszi a szendvicset” Aztán az önsegítő csoport is rengeteget számít. Közösen megoldunk problémákat, kitaláljuk, ötleteket adunk egymásnak, hogy mi lehetett a másik ember által hallott Hang üzenete, és ezért ez a csoport pótolhatatlan. Legfőképpen persze önmagunk. A beszélgetések a hanghalló csoportban még nem nyújtanak végleges megoldást a problémára. A kívánt célig el is kell jutni. A hanghallónak kell a saját stratégiáját kiépítenie. Ez elmélyültebb foglalkozást igényel. Mint már volt szó róla, a felépülés megköveteli az önismeretet, az önbizalmat, az önbecsülést és az önelfogadást. Ezek egymásra is épülnek. Erős akarat szükséges a felépüléshez, nem függhetünk állandóan más emberektől.

– Mi az első kérdés, amit megkérdeznél attól, akinek segíteni akarsz?

– “Elfogadod azt, hogy lehetséges a felépülés?”