Könnyebb Közösen – három hétvége szülőkkel, hozzátartozókkal, szakemberekkel és sorstársi nézőponttal a kimondhatóbb családi valóságért

A Könnyebb Közösen kurzussorozat három hétvégéjén olyan szülőkkel, hozzátartozókkal és szakemberekkel dolgoztunk együtt, akik nap mint nap megtapasztalják, milyen összetett, érzékeny és sokszor magányos helyzet egy mentális nehézséggel élő családtag mellett jelen lenni.

Programunk nem klasszikus előadássorozatként működött. Inkább egy biztonságos, nyitott beszélgető-térként, ahol nem kellett kész válaszokkal érkezni. Lehetett kérdezni, kételkedni, vitatkozni, félni, nevetni, sírni, ellentmondani, és ami talán a legfontosabb: ki lehetett mondani olyan mondatokat is, amelyek a családokban gyakran évekig bent maradnak.

A három alkalom során beszéltünk arról, hogy mit jelent szülőként vagy hozzátartozóként együtt élni a bűntudattal, a „biztos én rontottam el” érzésével, a kimondatlan családi történetekkel, a szégyennel, a megváltozott jövőképekkel és azokkal az álmokkal, amelyeket néha nem is eltemetni kell, hanem újraérteni.

Előkerültek olyan nehéz, de nagyon emberi kérdések is, mint:

mit nem mondunk ki otthon, mert félünk, hogy árthatunk vele;

mikor válik a hallgatás védelemből távolsággá;

mit jelent az, ha a családban csak az egyik emberről mondjuk ki, hogy „nincs jól”;

hogyan lehet a mentális nehézséggel élő családtagot nemcsak óvni, hanem valódi partnerként bevonni;

és mi az, amit a szülők, hozzátartozók sokszor a szakembereknek vagy az ellátórendszernek sem mernek elmondani.

A kurzus egyik fontos felismerése az volt, hogy a családi őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent egyszerre, nyersen és kontroll nélkül kell kimondani. Sokkal inkább azt jelenti, hogy megtanuljuk felismerni: amit nem mondunk ki, az attól még dolgozik bennünk, a kapcsolatainkban és a családi légkörben. Ha pedig egy-egy nehéz mondat óvatosan, biztonságos térben mégis kimondhatóvá válik, abból nem feltétlenül konfliktus lesz, hanem sokszor megkönnyebbülés, közelség és újfajta megértés.

A három hétvége különlegessége éppen az volt, hogy a résztvevők nem passzív hallgatói voltak egy képzésnek, hanem egymás történeteire reflektáló, egymást gondolkodtató, néha egymással vitázó, de végig egymásra figyelő közösséggé váltak. A különböző nézőpontok nem gyengítették, hanem erősítették a közös munkát. Egy szülő mondata gyakran egy másik szülő régóta hordozott érzését tette felismerhetővé.

A pályázati program megvalósításában közreműködött és házigazdánk volt Kéri Péter, valamint a hétvégék szakmai és tapasztalati keretezésében, beszélgetéseiben, reflexióiban több alkalommal részt vett Ács Andrea, Viszmeg Alexandra, Puskás Levente és Puskásné Imre Boglárka is. Köszönjük nekik a jelenlétet, az érzékeny szakmai figyelmet és azt, hogy a résztvevők történeteihez nem kívülről, hanem valódi kíváncsisággal és tisztelettel kapcsolódtak.

A Könnyebb Közösen kurzussorozat számunkra azt is megmutatta, hogy a hozzátartozói munka nem pusztán információátadás. Nem elég elmondani, mi a diagnózis, milyen a kezelés, mit „kellene” tenni. Szükség van olyan terekre is, ahol a szülők és családtagok saját érzéseiket, veszteségeiket, félelmeiket, reményeiket és kérdéseiket is behozhatják. Mert a család nem mellékszereplője a felépülésnek, hanem annak egyik legfontosabb közege.

A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósulhatott meg.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy jelen volt, gondolkodott, kérdezett, vitázott, és hozzátett ahhoz a közös tudáshoz, amelyből valóban könnyebb lehet közösen továbbmenni.

Click here to change this text