Az Antistigma-díj kitüntetettjei (2011–2026)
Az Ébredések Alapítvány Antistigma Programja olyan újságírókat, szakembereket, művészeket és tapasztalati szakértőket részesít elismerésben, akik munkásságukkal, bátor kiállásukkal és őszinteségükkel hozzájárulnak a mentális problémákkal élőket övező előítéletek és tabuk lebontásához.
2011
-
Hulej Emese – Az Aki beteg, nem bűnös című, a Nők Lapja hetilapban megjelent cikkéért, amely egy olyan időszakban mutatott rá a problémákra, amikor a közbeszéd gyakran kriminalizálta a mentális nehézségekkel élő embereket.
2012
-
Nagy Zsuzsa – A Literatura Medicina Kiadónál hosszú évek óta végzett áldozatos munkájáért, valamint ismeretterjesztő és stigmaellenes írásaiért.
-
Nagy Ildikó (megosztott díj) – Az Aranyketrec – itt nem betegek, hanem emberek vannak című, a vaol.hu felületén megjelent írásáért.
2013
-
Babarczy Eszter – A life-style.hu-n megjelent „Bipoláris depresszió: trend vagy átok?” című írásáért, amelyben az ismert emberek sorsának bemutatása mellett megrendítő őszinteséggel vallott saját bipoláris depressziójáról is.
2014
-
Munk Veronika – Az index.hu felületén megjelent hiánypótló interjúsorozatáért, amelyben szkizofréniával, bipoláris zavarral, borderline személyiségzavarral és pánikbetegséggel élő emberek küzdelmeit és mindennapjait mutatta be mély empátiával.
2015
-
Zelei Béla (megosztott díj) – A Lélekháló honlap létrehozásáért és üzemeltetéséért.
-
Orosz Ildikó (megosztott díj) – A Magyar Narancsban megjelent kiemelkedő interjúiért: „Leképezi az elnyomást” (interjú Pléh Csabával a hisztériáról) és „Jobb egy dühös barát, mint egy halott” (interjú Dr. Balázs Judit gyermek- és ifjúságpszichiáterrel az öngyilkosság megelőzéséről).
2016
Életműdíj
-
Rigó Mária – A NYITNIKÉK Magyar Antistigma Kezdeményezés honlapjának és az antistigma levelezőlistának éveken át tartó, önzetlen és professzionális működtetéséért.
További díjazottak
-
Gaál Ilona – Az Amikor nincs magyarázat című, a Magyar Narancsban megjelent cikkéért (Írott sajtó kategória).
-
Horváth Bence – A Germanwings-tragédia kapcsán a 444.hu-n megjelent, A depresszió nem vezet gyilkossághoz című bátor és szakszerű elemzéséért (Online sajtó kategória).
-
Jakupcsek Gabriella (műsorvezető) és Novák Maya (szerkesztő) – A Duna TV Ridikül című magazinműsorának Őszintén a depresszióról című adásáért, amelyben ismert emberek nyíltan beszéltek korábbi nehéz élethelyzeteikről (Televíziós műsor kategória).
2017
Életműdíj
-
Mérey Zsolt – A pszichotikus problémákkal élők gyógyításában forradalmi változást hozó, önsegítő alapú Hanghalló módszer magyarországi bevezetéséért és a Hanghalló Mozgalom megalapításáért.
További díjazottak
-
Mizsur András – A Dr. Petke Zsolt addiktológus-pszichiáterrel készített interjújáért, amelyben a szakember saját mentális sérülékenységét és megküzdési stratégiáit tárta fel a nyilvánosság előtt.
-
Oravetz Dániel és Kulcsár Teodóra – A pszichózissal való megküzdésről és a személyes felépülés útjáról szóló, reményt adó könyvükért.
-
Kneszl Beáta Carmen – Saját élményeken alapuló, a szakma és a laikusok számára is érthető, komoly társadalmi visszhangot kiváltó regényéért.
-
Dr. Petke Zsolt – Kiemelkedő és bátor szakmai, valamint stigmaellenes tevékenységéért (idéntől szakemberek is jelölhetők).
-
Dr. Bánfalvi Attila – A Debreceni Egyetem tanáraként nyújtott kiemelkedő, új szemléletű oktatási és szakmai teljesítményéért.
-
Enyedi Ildikó (rendező) és Borbély Alexandra (színművész) – A Testről és Lélekről című, Arany Medve-díjas film megalkotásáért és a főszerepben nyújtott varázslatos alakításért, amely páratlan érzékenységgel mutatta be a mássággal élő emberek lelki mélységeit.
-
Oravecz Lizanka és Orosz Ildikó – A „Lizanka. Egy autista lány története a bezártságtól a teljes élet felé” című megrázóan őszinte élettörténeti könyvért.
-
Marjai Kamilla és Dr. Nagy István Miklós – A „Drogosokat gyógyít a science fiction” című írásért, amely bemutatja, hogyan kap szerepét a sci-fi irodalom és a biblioterápia a függők felépülési folyamatában.
2018
2018. Tavasz
-
Bajomi Bálint – Tapasztalati szakértőként nyújtott kimagaslóan színvonalas, mély vallomásáért, kommunikációs teljesítményéért és a sorstársak érdekében való bátor kiállásáért.
-
Kránicz Dorottya – Az nlcafe.hu felületén megjelent, mentális zavarral élőket megszólító, előítélet-mentes és hiteles interjúsorozatáért.
2018. Ősz
-
A „Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat” című könyv szerzői gárdája – Petke Zsolt és Tremkó Mariann szerkesztők, valamint a kötet megírásában együttműködő szakemberek és tapasztalati szakértők: Bosznyai Beáta, Demetrovics Zsolt, Farkas Judit, Fazekas Zsolt, Golenya Éva, Kun Bernadette, Marjai Kamilla, Mészáros Piroska, Molnár Rudolf, Dr. Nagy István Miklós, Dr. Németh Attila, Dr. Olasz Anna, Ruprecht Mariann, Dr. Tóth András és Zsély Anna.
-
Mizsur András (újságíró), Dr. Szatmári Éva (pszichiáter főorvos), valamint Hornyik Anna Viola, Kéri Péter és Szabó Enikő (tapasztalati szakértők) – Az Az orvosok és rokonok is ellehetetlenítik a skizofrének életét című, az Abcug.hu felületén megjelent, a személyközpontú gondozást és a stigmák rombolását célzó közös cikkükért.
2019
2019. Tavasz
Életműdíj
-
Csontos Erika – Irodalomkritikus, szerkesztő, az alapítvány korábbi kommunikációs vezetője. Évtizedes, a medikalizációt, a diagnózisok érvényességét és a stigmát vizsgáló érzékenyítő tanulmányaiért, esszéiért, valamint az Ébredések Alapítvány Hanghalló Csoportjáról írt első, átfogó jellegű publikációiért és mélyinterjúiért.
További díjazott
-
Szurovecz Illés – Az Abcug.hu újságírójaként megjelent „Jobban lesz attól, ha bilincsben visszük a pszichiátriára?” című, a kötelező kórházi kezelések körülményeit bemutató, végtelenül empatikus cikkéért.
2019. Ősz
-
Gallai István – Tapasztalati szakértő, a Hanghalló mozgalom alapembere. A hazai érzékenyítő programokban és a nemzetközi GAMIAN-Europe platformjain nyújtott kiemelkedő, önfeláldozó sorstársi munkájáért.
-
A „Nem tudom, halljátok-e ti is?” című film alkotói és szereplői – Surányi Ádám, Mac Quayle, Takács Edina, Solymosi Norbert, Surányi András (alkotók), valamint Wirth Gabriella, Gallai István, Balta Olaf és Flóris Kaszás Jánosné (szereplők). A film négy bátor ember sorsán keresztül vizsgálja a belső hangok és a társadalmi megbélyegzés határait.
-
Pál Mónika – A „A családirtást követő öngyilkosság oka nem a depresszió” című, a NANE egyesülettel közösen készített, rendkívül professzionális szakmai anyagáért, amely hatékonyan lépett fel a szakmaiatlan, megbélyegző sajtónyilatkozatokkal szemben.
-
Csejtei Orsolya – „Mentálisan betegen, boldogan” című cikkéért, amely tényekkel és statisztikákkal rombolja le a skizofréniával élőket övező erőszakos sztereotípiákat.
2022
-
Bod Tamás – A Magyar Narancsban megjelent „Ami közöttünk elhangzik, arról nem beszélhetek senkinek” című, a gyermekkori abúzus feldolgozását és az önterápia fontosságát bemutató megrázó interjúért.
-
Jónás Ágnes és Kiss L. Tímea – A Képmás magazinban megjelent „Huszonhárom éve tiszta vagyok” című interjúért, amely az ópiátfüggőségből való sikeres felépülés transzgenerációs mintáit tárta fel.
2023
2023. Tavasz
Életműdíj
-
Gallai István – Nemzetközileg elismert tapasztalati szakértő. Kiváló oktatói és kiterjedt médiamunkájáért, amellyel saját felépüléstörténetét és érzelmi fejlődését vállalva, óriási emberi teljesítménnyel járult hozzá a hazai szemléletváltáshoz.
További díjazottak
-
Aufmuth Kata Rozália – A YouTube és Instagram csatornáin végzett nyílt edukációs munkájáért, valamint a 24.hu „Nem kint éltem, hanem bent a fejemben – élet skizofréniával” című műsorában való bátor szerepléséért.
-
Borbándi János – A Magyar Narancsban megjelent „Pszichopata”, „nárcisztikus” – Mióta lettek a pszichiátriai diagnózisok szitokszavak? című precíz elemzéséért, amely rávilágított a diagnózisok megbélyegző használatának káros társadalmi hatásaira.
2023. Ősze
-
Vincze Barbara (Telex) – Anka Kristóffal, egy paranoid skizofréniával élő fiatalemberrel készült, „Az volt az igazságom, hogy megfigyelnek és olvasnak a gondolataimban” – élet paranoid skizofréniával című mély és destigmatizáló hatású interjújáért (közreműködött Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz egykori dobosa).
2024
2024. Tavasz
Életműdíj
-
Kéri Péter – Kiemelkedő életművéért a mentális egészségügy területén. Saját pszichózisából felépülve lett az alapítvány sorstárs segítője, majd kommunikációs vezetője. Jelenleg a GAMIAN-Europe elnöke, az Európai Pszichiátriai Társaság és a European Brain Council elnökségi tagja. A világ első tapasztalati szakértői foglalási rendszerének, a felepules.org-nak az ötletgazdája, a RECALL kártya és számos nemzetközi WHO/The Economist projekt szakértője és tanácsadója.
További díjazottak
-
A „Nyomik” című dokumentumfilm alkotói és szereplői – Surányi Judit rendező (Rehab Critical Mass), valamint Báder Richárd, Nagy Zsolt, Tóth Károly és Tunyogi Imre szereplők. A film négy mozgáskorlátozott és oxigénhiánnyal született fiatal balatoni nyaralását mutatja be zseniális és tabudöntögető módon, rávilágítva, hogy a korlátok sokszor a társadalom fejében vannak.
-
Holló Bettina – Prima Primissima díjas újságíró, az INDEX felületén megjelent, majd önálló kötetben is kiadott 14 részes mentális egészségügyi cikksorozatáért (témák: borderline, skizofrénia, Tourette-szindróma, autizmus, bipoláris zavar, narkolepszia, anorexia, pánikroham, alkoholizmus, kényszerbetegség, szerencsejáték-függőség, dadogás, nárcisztikus személyiségzavar, ADHD, megfelelési kényszer és kontrollmánia).
-
„Balázs” (álneves díjazott) – Bátor és hiteles tanúvallomásáért a Megszólalt V. János egyik korai áldozata: „Már 1990-ben is nyílt titok volt” című cikkben, amelyben állami gondozottként elszenvedett szexuális abúzusáról és a társadalmi elhallgatás falainak lebontásáról beszélt az igazságtétel érdekében.
2026
2026. Tavasz
Életműdíj
-
LAM (Lege Artis Medicinae) folyóirat – Az orvostudomány és a kultúra metszéspontjában álló szabad szellemi műhely évtizedek óta végzett, kiváló szakmai munkájáért. A díj elismeri Dr. Kapócs Gábor alapító fő- és kritikai szerkesztő látnoki, humanista arculatteremtő munkáját, Dr. Benczúr Béla főszerkesztő értékőrző és újító tudományos tevékenységét, valamint Bacsák Dániel felelős szerkesztő nélkülözhetetlen esztétikai és tartalmi precizitását. A folyóirat több mint három évtizede bátor vitákkal és innovatív szemlélettel támogatja a pszichiátria és a bioetika ügyét.
További díjazottak
-
Dubniczky József – Az Ébredések Alapítvány Barcsay Művészkörének motorja, kiemelkedő alkotó. Tapasztalati szakértőként saját élethitét és megküzdéseit kamatoztatva nyújt utcai megkereső munkában és hajléktalanszállókon hiteles segítséget pszichiátriai problémákkal küzdő, otthontalan embertársainak. (A nagyközönség a Fedél Nélkül című lapban megjelent testvéri interjújából is ismerheti) .
-
Dr. Francis M. Mondimore (szerző) és Galambos Ádám (kiadóvezető) – A Bipoláris zavar. Útmutató érintetteknek és szeretteiknek című nemzetközi alapmű zseniális magyar kiadásáért. A G-ADAM kiadó gondozásában megjelent hiánypótló kötet empatikusan, mégis a legfrissebb tudományos igényességgel segít lebontani a betegséget övező stigmákat.
-
Bod Viktor – Rendező, pedagógus. A színházi élet kiemelkedő alkotója, aki radikális őszinteséggel, saját tapasztalatait és művészetét az önsegítő csoportok támogatására fordítva emelte be a közbeszédbe a függőség, az absztinencia és a transzgenerációs minták megtörésének tabutémáit.
-
G. Tóth Ilda (Forbes Magyarország) – A „Nagy dolog, hogy valaki a családban az első generáció lesz, aki leáll, absztinenciát vállal” című hiánypótló, mélyen empatikus és tabudöntögető cikkéért, amely a transzgenerációs traumák lezárását és az egyéni felépülés társadalmi fontosságát mutatja be.
-
Noszály Sándor – Közismert sportoló, aki a nyilvánosság előtt is nyíltan és sebezhetőségét megmutatva vállalta fel bipoláris érintettségét. Hiteles és bátor jelenlétével, a hullámvölgyek közt is megőrzött emberi méltóságával sorstársak ezreinek ad reményt és hangot a mindennapokban.