Kecskeméten is: Hallották, látták. Óriási sikerrel.

Kecskeméten nagy érdekődés övezte a hanghallókról szóló dokumentumfilmet

A kecskeméti Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat február 11-én rendezte meg szakmai délutánját, amely keretén belül az érdeklődők a „Nem tudom halljátok-e ti is?” dokumentumfilmet tekinthették meg, majd azt követően feldolgozó beszélgetésre került sor a szereplőkkel, a rendezővel és szakemberekkel Takács Edina és Surányi Ádám alkotásáról. A cél az volt, hogy a hanghallók diszkriminációja és stigmatizálása helyett erősődjön a társadalmi befogadás az érintettek iránt.

A rendezvényt a kecskeméti Otthon Moziban tartották, ahol az érdeklődők szépen lassan megtöltötték a nézőteret. A megjelenteket Lovász Ágnes, a Rév Szolgálat terápiás munkatársa köszöntötte. Kecskeméten 2016 októberétől működik kétheti rendszerességgel a Hanghalló csoport, amely célkitűzése a társas támogatás nyújtása mellett a megbélyegzés ellen való küzdelem.

A film megtekintését követően három szereplővel, Flórissal, Icuval és Istvánnal, valamint Takács Edina rendezővel és Dr. Lehoczky Szilvia pszichiáterrel folytatott kerekasztal-beszélgetést Lovász Ágnes, majd a rendezvény utolsó felében a közönség is feltehette kérdéseit, valamint megoszthatta a filmmel kapcsolatos érzéseit, meglátásait.

A vetítés végén nagy csend lett a teremben. Mindez nem véletlen, hiszen egy igazán őszinte, hiteles és megérintő élményben lehetett részünk. Valóban hétköznapi hősökről van szó, akiktől jelenleg sem áll távol a félelem, hiszen a társadalom sokszor megbélyegzéssel reagál a különféle pszichés problémákkal kapcsolatban. Edina elmondta, hogy „mindannyiunknak vannak nehézségei, csak máshogy, és a cél az, hogy elfogadóbbak legyünk egymáshoz.”

3 hanghalló, 3 különböző élettörténet, de egy biztos: ma már kiegyensúlyozottabb az életük. Flóris diplomás állatorvos lett, István elmondta, hogy a betegséggel való küzdelme során visszanyerte az emberi méltóságát a közösség segítségével, felépülése óta segít más sorstársaknak és aktív tagja számos szervezetnek, Icu pedig olyan szenvedéllyel szavalta el Hontalan című versét a közönségnek, hogy bevallom őszintén, én végig libabőrös voltam. Ők is példái annak, hogy a gyógyulást sokféleképpen lehet értelmezni.

Hiszen mindenkinek lehetnek hangjai, csak a hanghallók érzékenyebben és hangosabban hallják azokat. Lehoczky doktornő szavaival élve pedig: „A diagnózis mögött mindig meg kell látnunk az embert, és az ő értékeit.”

(Némethné Herczeg Helga)