A Magyar Pszichiátriai Társaság idei Vándorgyűlése számunkra nem egyszerűen egy szakmai esemény volt. Sokkal inkább egy olyan közös tér, ahol újra és újra azt élhettük meg: van értelme annak a munkának, amit évek óta próbálunk építeni a közösségi pszichiátriában, a sorstársi támogatásban és az integrált szemléletben.

Jó volt látni, hogy mennyi különböző háttérből érkező ember tudott valódi párbeszédben jelen lenni egymással. Nemcsak szakmai modellek és előadások jelentek meg, hanem működő kapcsolódások, közös gondolkodás és nagyon emberi pillanatok is.

Különösen erős élmény volt számunkra Harangozó Judit előadása, amely a közösségi pszichiátria élő és hatékony módszereit mutatta be. Nem elméleti távolságból beszélt a bio-pszichoszociális és rendszerszemléletű megközelítésről, hanem olyan működő gyakorlatokon keresztül, amelyek valóban képesek javítani az emberek életminőségét, kapcsolatait és jövőképét.

Nagyon fontos volt számunkra az a szemlélet, amelyben a terápiás munka eredményessége, a tudományos komplexitás elfogadása, az etikai érzékenység és az emberi kapcsolódás nem egymást gyengítő tényezők, hanem egymást erősítő elemekként jelentek meg. Úgy éreztük, pontosan ez az a szolgáltatási kultúra, amely hosszú távon is emberléptékű és fenntartható lehet – szakemberek és páciensek számára egyaránt.

A Vándorgyűlés egyik legmeghatározóbb pillanata számunkra Puskás Levente és Puskásné Imre Boglárka előadása volt. Egy hajléktalanságban élő, súlyos pszichózissal élő nő felépülésének folyamatáról beszéltek, arról, hogyan tudott először egy Pilinszky-versen keresztül megszólalni önmagáról, majd később rajzokon és írásokon keresztül kapcsolódni a világhoz.

Mélyen megérintett minket az is, hogy a BMSZKI munkatársai milyen természetességgel és odafigyeléssel védték meg ezeket az alkotásokat, digitalizálták őket, és ezzel együtt magát az embert is segítették láthatóvá válni. Ezzel párhuzamosan pedig megindult egy lassú, óvatos feltisztulás a pszichózisból is.

Számunkra ezek a történetek azért fontosak, mert nem „csodatörténetek”. Nem leegyszerűsített sikernarratívák. Hanem annak a bizonyítékai, hogy integrált, emberközpontú és együttműködő rendszerekben valódi változás történhet.

Az Integrált közösségi pszichiátria workshop ugyanezt az érzést erősítette bennünk. Nem projektbemutatót láttunk, hanem működést. Az Ébredések Alapítvány és a BMSZKI közös munkáján keresztül azt tapasztalhattuk meg, hogy hajléktalanságban élő, mentális zavarral élő emberekkel is lehet úgy dolgozni, hogy a különböző szakmai szereplők nem egymás mellett, hanem egymással együtt gondolkodnak.

Különösen jó volt látni Harangozó Zsuzsanna megszólalását, aki röviden, tisztán, őszintén és nagy belső erővel beszélt saját tapasztalatairól. Mellette Dr. Harangozó Judit, Dr. Wernigg Róbert, Dr. Bulyáki Tünde, Dr. Szatmári Éva és Puskás Levente megszólalásaiból is az jött át számunkra, hogy itt valódi együttműködésről van szó – nem szerepekről, hanem közös munkáról.

A Vándorgyűlés egyik fontos szakmai beszélgetése a pszichiátriai gondozók jövőjéről és a járóbeteg-ellátás lehetséges irányairól szólt. A kerekasztal-beszélgetésen Dr. Slezák Adrienn vezetésével a gondozók vezetői mellett Kéri Péter, az Ébredések Alapítvány munkatársa és a GAMIAN-Europe elnöke képviselte a sorstárs segítői szemléletet és a megélt tapasztalat rendszerszintű integrációjának fontosságát.

A beszélgetés során szó esett a nemzetközi jó gyakorlatokról, de azokról a nehézségekről is, amelyekkel a tapasztalati szakértők és sorstárs segítők ma is találkoznak. Úgy érezzük, különösen fontos, hogy ezekről a kihívásokról is nyíltan lehessen beszélni, mert csak így tud valódi és hiteles fejlődés történni ezen a területen.

Számunkra az idei Vándorgyűlés legfontosabb élménye az volt, hogy újra és újra azt tapasztalhattuk meg: léteznek olyan szakmai és emberi terek, ahol a pszichiátria nem pusztán tünetekről, diagnózisokról és rendszerekről szól, hanem kapcsolatokról, bizalomról, közös munkáról és az emberi méltóság megőrzéséről is.

És talán éppen ezekből a találkozásokból születhetnek azok a jövőbeni működések, amelyekben a tudományos szemlélet, a szakmai tudás és a megélt tapasztalat nem egymás mellett léteznek majd – hanem valóban együtt.