IV. A SZEMÉLYES CÉLOK KITŰZÉSE
Személyes célok kitűzése
Az Integrált pszichiátriai ellátás az emberek teljesebb életét elősegítő, hatékony program. Ehhez fontos, hogy tudjuk, miként szeretnénk változtatni az életünkön, miken szeretnénk javítani. Az emberek többsége maga is komoly erőfeszítéseket tesz az élete megjavítása érdekében. Azonban nem mindig határozzák meg pontosan, hogy életük mely területeit a legfontosabb megváltoztatni. Az is előfordulhat, hogy az érintett maga tudja, mit akar elérni, ezt azonban nem mindig sikerül világosan a többiek értésére adnia. Így pedig mások nem tudnak segíteni. Határozzuk meg pontosan,, mit is kívánunk elérni az életünkben, majd ennek valóra váltására összpontosítsuk erőfeszítéseinket és ehhez szerezzük meg mások segítségét is. Ezt fogjuk megtanulni az elkövetkezőkben..
Arra kérem Önt, hogy tűzzön ki maga elé egy-két célt, amelyeknek a valóra váltását az elkövetkező 3-6 hónapos időszakban lehetségesnek tartja. Olyan célokat válasszon, amelyek érezhetően tartalmasabbá, örömtelibbé teszik majd az életét. Fontos, hogy ezek az Ön saját célkitűzései legyenek és ne egy másik ember céljai, még akkor sem, ha az illető az Ön számára nagyon fontos személy.. Tegyük fel, például, hogy Ön úgy véli, egészségi problémáinak megszüntetésével javíthat a legkedvezőbben a saját életén. Ez voltaképpen az Önt gondozó szakemberek célja – ezért valóra váltását is hagyja inkább rájuk! Jobb, ha inkább olyan célt tűz ki, aminek az elérése örömet jelentene, ha jobb lenne az egészségi állapota. Sőt, még abban az esetben is tehetünk lépéseket a tartalmasabb élet felé, ha nem javul jelentősen az egészségi állapota. Tehát ne az egészségi állapotához kösse céljai megvalósulását!
Íme a megfelelő cél kitűzését elősegítő szempontok felsorolása:
• Viszonylag könnyen megvalósítható célokat igyekezzen elérni!
Ne tűzzön maga elé költséges, az Ön lehetőségeihez képest túlságosan sok időt, vagy különleges képességeket igénylő, számos bonyolult lépéssel elérhető célokat; más szóval, kerülje azokat a célokat, amelyeknek a valóra váltása túl nehéz..
• Olyan célokat tűzzön maga elé, amelyek sikeres valóra váltása egyértelműen kellemesebbé teszi a mindennapi életét!
Ehhez olykor apróságnak tűnő változtatások is elegendőek, pl. ha felveszi a kapcsolatot egy közeli barátjával, több időt szán kedvenc foglalatosságaira, netán új kedvteléseket és időtöltéseket választ. Az a fontos, hogy úgy érezze, a választott cél vagy tevékenység élvezetes az Ön számára – céljai kitűzésekor ne másokra, csakis Önmagára hallgasson!
• Ne válasszon különleges eseményeket célkitűzésként!
Az egyedi és egyszeri történések nem feltétlenül változtatják meg maradandóan az életét. Bár egy különösen kellemes nyaralás, kivételes alkalomnak számító hangverseny vagy bármilyen más szórakozás módfelett élvezetesnek bizonyulhat, az ily módon átélhető örömök azonban kevéssé befolyásolják mindennapi életvitelét.
• A bonyolult vagy összetett célkitűzések valóra váltását célszerű több szakaszra tagolni.
Ne feledje, 3-6 hónap alatt elérhető célokat kell választania. Ha például Önnek egy ideje már nincs munkája, a következő szakaszokra célszerű bontania az álláskeresést:
a) döntse el, milyen munkát végezne szívesen;
b) szerezze meg az állásvállaláshoz szükséges képességeket és készségeket;
c) keressen betöltetlen munkahelyeket a lakóhelye közelében;
d) menjen el a munkaadói beszélgetésekre, és az Ön számára legmegfelelőbb ajánlatot fogadja el;
e) vesse bele magát a munkába és illeszkedjen be a közösségbe.
• Fogalmazza meg egyértelműen a megvalósítani kívánt célt – önmaga és mások számára egyaránt!
Ennek többek között az is az előfeltétele, hogy pontosan tudja, mi történik, ha sikerül valóra váltania elképzeléseit. Tegyük fel például, hogy valakinek az a célja, hogy “barátot szerezzen”. Ez a célkitűzés azonban nem elég pontos, ugyanis nem teszi egyértelművé, hogy az illető azonos nemű, hasonló korú vagy érdeklődési körű barátra vágyik-e, akinek a társaságát nap mint nap élvezni óhajtja, vagy pedig egészen mások az elképzelései. Helyénvalóbb ezt a célt például a következőképpen megfogalmazni: “azonos nemű, sport- és jazzkedvelő barátot szeretnék, akivel hetente egyszer labdarúgó mérkőzésre vagy jazzklubba mehetnék”. Minél egyértelműbben, világosabban fogalmazza meg a céljait, annál inkább megkönnyíti mások dolgát, hogy segítsenek Önnek azok valóra váltásában. Emellett, a kívülállók számára is nyilvánvalóvá válik, ha Önnek sikerült elérnie a kitűzött célját.
Kérjük, állítsa össze azoknak a dolgoknak és/vagy tevékenységeknek a jegyzékét, amelyek Ön szerint megfelelő személyes célok, és amelyeket az elkövetkező néhány hónapban kíván elérni. Ezt követően segítőivel közösen értékelik ezeket a célkitűzéseket és ők segítségére lesznek abban, hogy hozzáláthasson élete teljesebbé és örömtelibbé tételéhez.
NÉHÁNY MINDENNAPOS DOLOG, AMIT AZ ELKÖVETKEZŐ 3-6 HÓNAPBAN EL SZERETNÉK ÉRNI, HOGY KELLEMESEBBÉ TEGYEM AZ ÉLETEMET
SZEMÉLYES CÉLJAIM
AZ ELSŐ CÉLOM: (Pontosan írjuk le,mit teszünk majd akkor, amikor elértük a célunkat!l )
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A CÉL ELÉRÉSÉT AKADÁLYOZÓ PROBLÉMÁK:
__________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
KIK TÁMOGATNAK ÉS KIK AKADÁLYOZZÁK A CÉLOMAT?:

A MÁSODIK CÉLOM: (Pontosan írjuk le,mit teszünk majd akkor, amikor elértük a célunkat!l )
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A CÉL ELÉRÉSÉT AKADÁLYOZÓ PROBLÉMÁK:
__________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
KIK TÁMOGATNAK ÉS KIK AKADÁLYOZZÁK A CÉLOMAT?:
__________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A HARMADIK CÉLOM: (Pontosan írjuk le,mit teszünk majd akkor, amikor elértük a célunkat!l )
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
A CÉL ELÉRÉSÉT AKADÁLYOZÓ PROBLÉMÁK:
__________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
KIK TÁMOGATNAK ÉS KIK AKADÁLYOZZÁK A CÉLOMAT?:
__________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
NAPLÓ A SZEMÉLYES CÉLOK ELÉRÉSÉRŐL
NÉV__________________ DÁTUM ___/___
CÉLOK Mikor akartam elérni?
1.______________________________________ ___/___
2.______________________________________ ___/___
Feljegyzések az előrehaladás lépéseiről. Írjuk be, mikor értük el a tervezett célt!
Haladási napló Dátum
____ ____________________________________________________/______
______________________________________________________________
____ ____________________________________________________/______
___________________________________________________________________/___ ________________________________________________________

_____________________________________________________________________________