III. TALÁLJUK MEG AZT AZ EMBERT, AKI SEGÍTHET A GYÓGYULÁSBAN

Ez a fejezet azoknak a betegeknek szól, akik nehezen találnak olyan embert, aki segítségükre lenne a tanfolyam során a pszichiátriai betegségből való kilábalásban. Az is előfordulhat, hogy valaki ugyan családban él, mégis más emberek segítségével tudná megoldani a mindennapi problémáit. Ez a fejezet abban segít, hogy átgondoljuk, kik volnának legnagyobb segítségünkre a tanfolyamon.

Kutatások bizonyítják, hogy a komoly egészségi problémákkal élők hamarabb épülnek fel és tartósabb az állapotuk javulása, ha legalább egy, de inkább több barátjuk vagy családtagjuk támogatja őket problémáik megoldásában és a mindennapi élet stresszhelyzeteinek kezelésében. Más szóval, ha sikerül találnunk valakit, aki segít átvészelni a mindennapok hányattatásait és nagyobb válsághelyzeteit, máris a kétszeresére nőtt az esélye annak, hogy tartós legyen állapotunk javulása és az általunk elképzelt életet élhessük. A barátok, családtagok segítsége rendkívül hathatós “orvosságnak” bizonyulhat.
Ezt szem előtt tartva ahhoz kívánunk támogatást nyújtani Önnek, hogy rálelhessen arra az egy-két személyre, akik segítségére lesznek, hogy a lehető legnagyobb hasznára váljék ez a tanfolyam.
Kit válasszak?
Ezt Önnek kell eldöntenie. Egyesek régi barátokat kérnek fel segítőkként, mások volt betegtársaikat, családtagjaikat, terapeutákat vagy szociális munkásokat, akik korábban foglalkoztak velük; ismét mások munkatársaikhoz, paphoz, pedagógushoz, szomszédokhoz, vagy lakóhelyi ismerőseikhez fordulnak.
A választást megkönnyítendő a következő listában összegeztük az ideális segítő ismérveit:
Az “ideális segítő”
• mindig elérhető
• már az is megnyugtató, ha elmondhatja neki a problémáit
• hetente legalább kétszer találkozhat vele
• ő maga nem küzd jelentős problémákkal
• másoknak is segít nehézségeik leküzdésében
• tudja, hogy Ön pszichiátriai betegségben szenved, azonban ez nem zavarja

Ne aggódjék, ha nem talál ismerősei között olyat, aki megfelelne mindezen követelményeknek – ez valószínűleg nekünk sem sikerülne. Mindazonáltal, ezek a szempontok megkönnyíthetik a legmegfelelőbb segítők kiválasztását.
Készítsen listát azokról az ismerőseiről, akikből esetleg hatékony segítő válhat:

Sebtében fussa át a listát és minden egyes lehetséges segítővel kapcsolatban gondolja végig, legfőképpen miért lenne alkalmas segítő, ill. milyen megfontolások szólnak ez ellen! Ezt követően döntse el, melyiküket kéri fel elsőként.
Hogyan kérhetek meg valakit, hogy legyen a segítőm?
A tanfolyamunkhoz hasonló tevékenységekkel kapcsolatban rendkívül nehéz bárkit is felkérni arra, hogy vállalja, hogy mindvégig a segítségünkre lesz. Mindazonáltal, amint azt korábban már említettük, ez a lépés döntő fontosságú. Ennek megfelelően nagyon körültekintően kell megterveznünk, hogyan is járjunk el.
Íme B. Róbert terve:
1. lépés: Kedden találkozom Jánossal a klubban; ekkor megmondom neki, szeretném ha segítene végigcsinálnom ezt a tanfolyamot.
2. lépés: Átadom neki a “Meghívót”, amelyből tájékozódhat és rögtön meg is beszéljük a tartalmát.
3. lépés: Ráveszem, hogy írja fel a nevét, címét és telefonszámát a mellékelt űrlapra.
4. lépés: Pénteken 2 órára elviszem az űrlapot a segítőn szakembernek, akik találkozót szervez mindkettőnkkel.
5. lépés: Elmondom Jánosnak, mennyire örülök, hogy eljön a találkozóra.
6. lépés: Ha nem hajlandó kötélnek állni, elmondom neki, milyen csalódott vagyok.
Róbert terve bevált. Igencsak meglepődött, amikor János azt válaszolta a felkérésére, hogy szíves örömest megteszi amit kíván, különösen, ha ezáltal ebbe a tevékenységbe is beletanulhat. Sajnos azonban, János a közelmúltban munkahelyet váltott, ezért a tanfolyami foglalkozásokon nem tudott megjelenni. Ily módon Róbertnek még egy segítőt kellett találnia rajta kívül.
Ön is készíthet hasonló tervet, de természetesen egy ettől teljesen eltérő terv is beválhat. Fontos, hogy pontosan megfogalmazza, mit kíván tenni, és készüljön fel a várható problémák elhárítására. Írja le a saját tervét:

A nehéz lépések leküzdése
A felsorolt lépesek némelyikét bizony nem könnyű megtenni – ezt nem csak Ön, de a legtöbb ember is így érzi. Csupán kevesen szorulnak rá arra, hogy ilyen módon kérjék mások segítségét. Az a tapasztalat, hogy a legnehezebb lépések a következők:
NEHÉZ LÉPÉSEK
• felhívni az illetőt telefonon
• megszervezni a találkozót
• előhozakodni a kéréssel
• elmagyarázni, hogy mit is várunk az illetőtől valójában
• rávenni az illetőt, hogy írja fel a nevét és telefonszámát a Meghívóra
• mi a teendő, elutasítás esetén?

Kérdés: MELYEK AZ ÖN TERVÉNEK “NEHÉZ LÉPÉSEI”?

Felkérés írásban
A következő oldalon található “Meghívót” segítségképpen állítottuk össze. Így könnyebben magyarázhatja el a felkérni kívánt személynek, hogy mi is ez a tanfolyam valójában. A lap alján kihagyott helyre a segítő nevét, címét és telefonszámát kell beírni. Ezek alapján érintkezésben léphetünk vele és közös találkozót szervezhetünk.. Előfordulhat, hogy a felkérni kívánt segítő nem ír és olvas folyékonyan. Ez bizony nem túlságosan előnyös. Ebben az esetben megfontolandó, hogy nem célszerűbb-e mást választani, a tanfolyam során ugyanis gyakran szükséges írott ismereteket elolvasni, ill. feladatokat írásban megoldani. Noha megoldható, hogy írni-olvasni nem tudó személyekkel is sikeresen együttműködjünk, sokkal előnyösebb azonban, ha a segítője folyékonyan ír-olvas.
Gyakorolja a nehéz lépéseket!
Kitűnő ötlet begyakorolni azokat a lépéseket, amelyeket nehezeknek ítélünk. Vegyük sorra az Ön által nehéznek vélt lépéseket; eközben begyakorolhatja a teendőit és a mondandóját, továbbá kideríthetjük, hogyan a legcélszerűbb kezelni ezeket a helyzeteket. Ezek a gyakorlatok magabiztosabbá teszik e nehéz feladatok megoldása során.

Meghívó arra a tanfolyamra, amely segít kigyógyulnom a betegségből
Nagyon örülnék, ha segítene nekem egy mentálhigiénés tanfolyam sikeres elvégzésében. A terápia sikere érdekében rendszeresen gyógyszert kell szednem. Felvilágosítottak arról, hogy a gyógyszeres kezeléssel elérhető jótékony hatás megduplázható, ha sikerül rávennem valakit, segítsen a mindennapi élettel járó feszültségek kezelésében. Ezt nem csupán nagy horderejű problémák idézik elő, de a napi gondok is megnehezíthetik az ember életét. Úgy tűnik, a betegségemet súlyosbítja az erős stressz, ezért erre nagy gondot kell fordítanom.

Ha beleegyezik, hogy segít, célszerű hetente legalább egy-két alkalommal találkoznunk. Ezeken a találkozókon megbeszélnénk a felmerülő problémákat, és a jövőre vonatkozó terveimet. Némelyik találkozón szakemberek is részt vennének. A tanfolyamon mindketten tanulhatunk új ismereteket a stresszhatások leküzdésével kapcsolatban. Noha mindez elsősorban az én gyógyulásomat és életem rendbetételét szolgálja, talán Önnek is a javára válhat.
A tanfolyamon oktató mentálhigiénés szakember neve és telefonszáma:

Oktatóm azt szeretné, ha egyszerre találkozhatna mindkettőnkkel, hogy alaposabban megbeszéljük a teendőket és egyszersmind az Ön kérdéseit is megválaszolhassa.

Köszönettel:

…………………….., 200…………………………..

Aláírás .

Meghívó arra a tanfolyamra, amelyen Te is segíthetsz kigyógyulnom a betegségből

Nagyon örülnék, ha segítenél nekem egy mentálhigiénés tanfolyam sikeres elvégzésében. A terápia sikere érdekében rendszeresen gyógyszert kell szednem. Felvilágosítottak arról, hogy a gyógyszeres kezeléssel elérhető jótékony hatás megduplázható, ha sikerül rávennem valakit, segítsen a mindennapi élettel járó feszültségek kezelésében. Ezt nem csupán nagy horderejű problémák idézik elő, de a napi gondok is megnehezíthetik az ember életét. Úgy tűnik, a betegségemet súlyosbítja az erős stressz, ezért erre nagy gondot kell fordítanom.

Ha beleegyezel, hogy segítesz, célszerű hetente legalább egy-két alkalommal találkoznunk. Ezeken a találkozókon megbeszélnénk a felmerülő problémákat, és a jövőre vonatkozó terveimet. Némelyik találkozón szakemberek is részt vennének. A tanfolyamon mindketten tanulhatunk új ismereteket a stresszhatások leküzdésével kapcsolatban. Noha mindez elsősorban az én gyógyulásomat és életem rendbetételét szolgálja, talán Neked is a javadra válhat.
A tanfolyamon oktató mentálhigiénés szakember neve és telefonszáma:

Oktatóm azt szeretné, ha egyszerre találkozhatna mindkettőnkkel, hogy alaposabban megbeszéljük a teendőket és egyszersmind a Te kérdéseidet is megválaszolhassa.

Köszönettel:

…………………….., 200…………………………..

Aláírás .

Kedves __________________________

Nevem ______________________. Olyan mentálhigiénés tanfolyamot tervezek ___________________ számára, amely segítené abban, hogy mielőbb kigyógyulhasson pszichiátriai betegségéből.
Rendkívüli örömömre szolgál, hogy érdeklődik programunk iránt és hajlandó segíteni.
Módfelett hálás lennék, ha megadná nevét, lakcímét, és telefonszámát. Ezen adatok birtokában közös találkozót szervezhetnék mindhármunk számára, hogy megbeszélhessük együttműködésünk feladatait.
Név:

Lakcím:

Telefonszám:
Mely időpont lenne a legmegfelelőbb az Ön számára?

A mielőbbi találkozásig, üdvözlettel: