Hangokkal küzdött, megélte, túlélte, feldolgozta, már másokon segít

Az Antistigma-díjas Gallai Istánnal beszélgettem

Gallai István az Ébredések Alapítvány tapasztalati szakértője, munkatársa. Évek hosszú-hosszú sorát küzdötte végig hanghallásával, az abból eredő belső és külső konfliktusokkal, mára megejtően, példa értékűen bizonyítja, hogy ebből az elakadásból is van kiút.
A sok, felépülését segíteni próbáló szokásos beavatkozás után megismerte a Hanghalló Módszert, és kiegészítésként a megszokott terápiák mellé használni kezdte.
Mára teljesen felépült állapotából, ahogy ő fogalmaz köszönhetően a közösségi pszichiátria lehetőségeinek, és a Hanghalló Módszer megközelítésének.

Arról kérdeztem – mint a fővárosban működő csoport egyik vezetőjét – “Mi is ez a Hanghalló Mozgalom, és miért jó ennek részese lenni?”

A magyarországi Hanghalló Mozgalom, csoportok 2012-ben indultak Dr. Harangozó Judit és Dr. Mérey Zsolt kezdeményezésével. Engedélyt kaptunk a külföldi anyagok használatához. A módszer eredetileg 1987-ből, Hollandiából származik.
2012-ben kérdezte meg a doktornő, hogy lenne-e kedvem egy ilyet vezetni, mert látta, hogy a felépülés útján vagyok és sokat tudnék segíteni a hanghalló (skizofréniával élő) sorstársaimnak, átadni tapasztalataimat, hogy hogyan jöttem ki ebből a rossz állapotból.
Így lettem tapasztalati szakértő, csoportvezető.
Jó segíteni a sorstársaimnak, mert látják, hogy van remény, hogy fel lehet épülni ebből az állapotból. Egymást segítjük és már tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, van hova fordulni, ahol megértenek.
Ezeken a csoportokon megbeszéljük a hangjainkat, életproblémáinkat, megosztjuk tapasztalatainkat, ki, hogy jött ki egy-egy rossz élethelyzetből, átbeszélhetünk végülis bármit.
Több helyen van már HH csoport az országban, összesen eddig kb 400 ilyen csoportot tartottunk két vezető társammal.

A legutóbbi közösségi konferencián Antistigma díjat kaptál. Miért kaptad ezt a kitüntetést?

Azok kapják ezt a díjat, akik vállalják magukat, arcukat, nevüket, kiállva a nyilvánosság elé, képviselve, segítve sorstársaikat. Akár TV-ben, akár rádióban, újságcikkben. Sok alkalommal beszéltem magamról, életemről, „betegségemről”, felépülésemről, beteggé válásomról, erőt adva ezzel a sorstársaknak. És sok helyen tartottam érzékenyítő beszélgetéseket, előadásokat. Több érdekvédelmi szervnek is a tagja, önkéntese vagyok.

Mit jelent a stigma szó a mentális betegségek terén? Te magad is tapasztaltál ilyet?

Megbélyegzést jelent. Főleg a mentális betegek vannak megbélyegezve a társadalom által, sokan még mindig azt hiszik, hogy bolondok, őrültek vagyunk. Pedig ez nem igaz. Bárki kerülhet ilyen állapotba. Elég, ha elveszítjük a munkánkat és „kicsúszik a talaj a lábunk alól”. Inkább érzékenyebbek vagyunk a világ dolgaira.

Szerencsére én nem nagyon tapasztalatam ilyet, azt hiszem 16 év alatt, amióta diagnosztizálva vagyok. Kétszer „szóltak be” nekem. Például az egyik illető azt mondta, hogy le kell lőni az ilyen embereket.
A médiában nagy a stigmatizáció, pedig arányaiban a skizofréniával élők kevesebb bűncselekményt követnek el, mint az „egészségesek”.
Biztos vannak, akik nem kedvelnek engem a diagnózisom miatt, de nem szólnak…

Vannak jó tapasztalataid is Magyarországon a mentális betegségek megítélésével kapcsolatban?

Az utóbbi 5-10 évben kezd el igazán megváltozni a közvélemény. És a szakma szemlélete is változik. Például, egyre nagyobb teret nyer a „közösségi pszichiátria”, ahol a lehető legkevesebb gyógyszer adásra törekednek és az egyénnel foglalkoznak, céljaival és nem a diagnózissal.
Sok szakember kezd rájönni, hogy a skizofrénia is gyógyítható. Nem élethosszig tartó valami…

Hogyan tudsz küzdeni a rossz megítélések, előítéletek ellen?

Az van a fejemben, hogy felépültem és büszke lehetek magamra.
És bárki kerülhet ilyen állapotba, ez nem csak minket érint, a „bolondokat”. Mi érzékenyebbek vagyunk a világ dolgaira, jobban meghalljuk a belső hangunkat, gondolatainkat. Más is hallotta már, mintha a nevét fújná a szél, vagy mintha csöngene a telefonja. A mi állapotunk is erről szól. Csak mi jobban meghalljuk ezeket, a tudatalattinkat.

Készült a közelmúltan egy dokumentumfilm melynek egyik főszereplője vagy. Hogyan készült a film? Milyen érzés ennyi embernek arról mesélned milyen megélni egy nehéz mentális betegséget?

A film Takács Edina rendező ötlete volt, hogy szeretnék a HH csoportot és az itt zajló munkát, embereket bemutatni, megörökíteni valahogy. Az kezdeményezés Surányi Ádám operatőrrel indult el. Ők a Rehab Critical Mass önkéntesei is, ami még egy plusz platform, amin keresztül szintén terjeszthetik a HH csoportok hatékonyságát, jóságát és segíthetnek a mentális problémával érintetteknek.

A forgatás során, eleinte nehéz volt erről beszélni, az életemről, „betegségemről”. Mi lesz, ha megtudják a régi ismerőseim? Mit fognak szólni? De szerettem volna fejleszteni magam, a kommunikációm, hatékonyságom, hogy még jobban, érthetőbben, színesebben, akár viccesebben átadjam tapasztalataim a sorstársaknak. Ami valamennyire sikerült is.

Mi volt a család, a szeretteid, a barátaid véleménye a filmről?

Pozitív. Örülnek, büszkék rám.
Megosztottam a facebookon is és jó visszajelzéseket kaptam.
Egyre több helyre hívnak minket és az alkotókat.

Mit gondolsz, mit tud tenni ma a társadalom a mentális betegségek, a skizofrénia hátrányos megítélése, a stigmatizáció ellen?

Szerencsére ma már egyre jobban bekerül a tananyagba a szociális munkásoknak, orvosoknak, pszichológusoknak a Hanghalló Módszer, a közösségi pszichiátriai szemlélet, a felépülés lehetősége.
Így az új generáció számára ez már természetes lesz és nem fogják stigmatizálni a mentális problémával élőket ez pedig formálja a társadalom többi résztvevőjének a véleményét is. Főleg, ha a média is egyre többet beszél érzékenyen, toleránsan ezekről.
Szintén szerencsére egyre több az érdekvédelmi szervezet is, akik nagyon sokat tesznek azért, hogy a változás megtörténjen kormányzati, törvényhozói szinten is.
Felvonulásokat szerveznek, TV-ben, rádióban, újságokban foglalkoznak ezekkel a dolgokkal.
És reméljük, egyre több ember, kívülálló elfogadja, próbálja megérteni ezeket a számukra biztosan furcsa dolgokat.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy szinte mindenki érintett lehet közvetett vagy közvetlen módon a társadalomban a mentális egészség területén, és ettől a témától biztosan nem elfordulni érdemes.

Mivel foglalkozol mostanában? Hogyan telnek a napjaid? Tudsz-e függetlenedni te magad a mentális állapotától? Mik a terveid a jövőre nézve?

Le vannak kötve a napjaim. Félállásban dolgozom az Ébredéseknek, másik félben pedig az NFSZK-nak. Közvetlenül vagy közvetve a sorstársaimnak segítek.
Itthon is van tennivaló ezekhez kapcsolódóan szinte minden nap.
Nem igazán tudok függetlenedni az állapotomtól, hiszen mindig azzal foglalkozom, hogy sorstársaknak segítek. De tervezek egy rövidebb/hosszabb leállást. A pihenés, jó időbeosztás sokat segít. Viszont a hangjaim, téveszméim 99%-ban elmúltak. Jól érzem magam és működőképesnek. Felépültnek mondom magam.
Sokat segítek itthon is a szüleimnek. Vannak munkák, amik kikapcsolnak, például a fűnyírás.
Nagy tervem, hogy elköltözzek itthonról és önálló életet éljek.

Azoknak a száma, akik életük során megtapasztalják, mi az a mentális betegség, előrejelzések szerint erősen növekedni fog. Az érzelmi élet zavarait, a lélek napi munkájának nehézségeit egyre többen élhetik meg majd.
Nem mindegy hogy a hozzánk közel állók, vagy a tágabb társadalom milyen módon viszonyul ezekhez a ma sokszor még titokban tartásra kényszerített állapotokhoz.
Égetően fontos, hogy a társadalom egyre szélesebb körben merjen előítéletek nélkül gondolni a mentális problémákra. Egy-egy érintett személy őszinte és odaadó munkája adhat igaz, követendő példát.
Egy jól működő közösségi ellátóhely, ahol a felépülés lehetősége a fő alapelv – mint az Ébredések Alapítvány – követendő példaként termel ki olyan anno kilátástalannak hitt betegeket, akik igénybe véve a rendelkezésre álló módszereket, azokat személyre szabva, utat találva lehetnek azok, akik lenni szeretnének.
Azoknak szól ez a cikk, akik úgy érzik egy nehéz mentális betegségből nincs felállás. Azoknak szól ez a cikk, akik úgy érzik nincs több amit tehetnek nehéz mentális betegséggel élő szeretteik ismerőseik, akár betegeik felé.
Önnek, neked szól ez a cikk aki átgondolhatod, te mit teszel az ilyen nehéz helyzetben lévő emberek megbélyegzése ellen, elfogadásáért.

( Kéri Péter )