Antistigma-díj 2015

A NYITNIKÉK – Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja 2016. április 27-én ismét átadta az Antistigma-díjat. Az elismerést a tagok javaslatai alapján évente kaphatja meg előző évi teljesítményéért egy olyan, a médiában tevékenykedő alkotó, aki korrekten és meggyőző erővel lép fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen.

Idén először több kategóriában adták ki az Antistigma-díjat.
A “televíziós műsor” kategóriában Jakupcsek Gabriella műsorvezetőre, valamint Novák Maya szerkesztőre (Ridikül) esett a zsűri választása, az Őszintén a depresszióról című adásért, melyben hírességek tárták fel életük nehéz szakaszait, egykori depressziójukat, megküzdési stratégiáikat.


Novák Maya és Kristóf Róbert

“Internetes sajtó” kategóriában Horváth Balázs A depresszió nem vezet gyilkossághoz, (444), a “nyomtatott sajtó” kategóriában pedig Gaál Ilona Amikor nincs magyarázat című cikkéért (Magyar Narancs) kap díjat. Mindkét írás a Germanwings-tragédiával foglalkozik, hatékonyan száll szembe a sztereotípiákkal, és kriminalizáció-ellenes.

Életmű-díjban részesült Rigó Mária – aki a NYITNIKÉK Magyar Antistigma Kezdeményezés honlapját és levelezőlistáját működtette – éveken át tartó önzetlen, magas színvonalú önkéntes munkája miatt.


Rigó Mária és Harangozó Judit

A díjat 2016. április 27-én szerdán 9 órakor ünnepélyes keretek közt adták át Az (Ön)segítés hatalma című, XVII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencián.

A díj Halász Erzsébet egy-egy festménye.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy pszichiáterek, civil szervezetek, betegek és hozzátartozók, valamint a média képviselői is megtalálják a közös hangot és minél több objektív híradás szülessen, amelyben a közvélemény megismerkedhet a mentális zavarral küzdő, vagy ebből felépült emberekkel is. A gyakran megbélyegző, stigmatizáló médiamegjelenések akadályozzák a mentális problémákkal élők gyógyulását. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy sok közszereplő és média szakember még kevéssé tudatos ezen a területen. Azt már a legtöbben tudják, hogy nem korrekt pl. „nyomoréknak” hívni egy mozgássérült embert, de arra nem figyelnek, hogy hasonlóan el kell kerülni az „agresszív pszichiátriai beteg”, a „skizofrén”, vagy az „elmebeteg” kifejezést. Azt sem mindig tudják, hogy a mentális zavarokat esetlegesen kísérő agresszív viselkedés legtöbbször gyógyítható és megelőzhető, illetve nem a mentális zavar egyenes következménye, hanem a kétségbeesett lelkiállapottal, kilátástalan élethelyzettel, alkohol-, vagy droghasználattal függ össze. A mentális problémával élőknél kevesebb veszélyes viselkedés fordul elő, mint kocsmákat látogató törzsközönségnél, sőt, az ilyen emberek gyakrabban válnak áldozattá. A díj átadásával célunk a pozitív példák kiemelése, és a sajtó ösztönzése arra, hogy több nézőpontból közelítsenek meg egy adott témát” – mondta Dr. Harangozó Judit pszichiáter, a NYITNIKÉK Magyar Antistigma Kezdeményezés vezetője.


Harangozó Judit

Az Antistigma-díjat eddig a következők kapták:

2011. Hulej Emese Aki beteg, nem bűnös című cikkéért (Nők Lapja)

2012. Nagy Zsuzsa a Literatura Medicina Kiadónál több év óta végzett munkájáért, ismeretterjesztő, stigmaellenes írásaiért. Ugyanekkor megosztva kapta a díjat Nagy Ildikó Aranyketrec – itt nem betegek, hanem emberek vannak című, a vaol.hu-n gjelent írásáért.

2013. Babarczy Eszter a life-style. hu-n megjelent Bipoláris depresszió: trend vagy átok? című írásáért

2014. Munk Veronika a 2013-ban az index.hu-n megjelent interjúsorozatáért, amelynek szereplői szkizofréniával, bipoláris zavarral, borderline és pánikbetegséggel élő emberek.

2015. Tavaly a díjat megosztva nyerte el Zelei Béla a Lélekháló honlap létrehozásáért, Orosz Ildikó pedig a következő írásaiért: Leképezi az elnyomást – Interjú Pléh Csabával a hisztériáról (Magyar Narancs), valamint Jobb egy dühös barát, mint egy halott – Interjú Dr. Balázs Judit gyermek- és ifjúságpszichiáterrel az öngyilkosság megelőzéséről (Magyar Narancs).